Kosár (0)

01 Júl Semmelweis Ignác

Ma van a Semmelweis-nap, a magyar egészségügyi dolgozók napja. Talán soha nem volt még annyira aktuális Semmelweis munkásságának a rövid áttekintése, mint most.

202 éve, 1818. július 1.-én  született, egy sváb, kereskedő családban. Tízen voltak testvérek, talán későbbi, – a legelnézőbb fogalmazások szerint is – nehéz természete ennek köszönhető. Ha nem volt elég határozott a többiek elnyomták. Így megy ez.

A kor szokásainak megfelelően a fiútestvéreket a szülők kitaníttatták. Két bátyja elismert kereskedő, öccse katolikus plébános lett, míg Ignácunk egy év jogi tanulmány után pályaelhagyó lett (vagyunk így ezzel egy páran) és inkább a bécsi egyetem orvosi karára iratkozott át. Tehetsége gyorsan feltűnt a tanárainak, akik korának legnagyobb szaktekintélyei voltak, ezért aztán lehetőséget kapott arra, hogy napi szinten látogassa az anatómiarészleget, és végezzen számtalan boncolást. Egyes vélemények szerint a később kialakuló elmebetegségében az itt szerzett szifilisz is hozzájárult. Mielőtt még valaki rosszra gondol… A szifiliszt nem csak szexuális úton, hanem sebészi, vagy boncolásos beavatkozás útján is el lehetett kapni és nagyon sok orvos meg is fertőződött. Egy időben a fogorvosok voltak különösen veszélyeztetve, míg fel nem ismerték a baktérium természetét.

Ignác némi pesti kitérő után Bécsben vehette át a diplomáját, és még ugyanabban az évben szülészorvosi képesítést is szerzett, illetve egy évvel később sebészorvosi szakképesítését is megkapta. Karrierépítés jegyében Bécsben kezdett dolgozni, hívták Dublinba is, de némi intenzív angol tanulás után inkább maradt – nem csípte a past perfect continuous-t, gondolom én.

Pár évvel később legjobb barátja és orvos kollégája meghalt egy boncolást követő vérmérgezésben.

Semmelweis szabályos nyomozást indított az ügyben és hamarosan feltűnt neki, hogy a vérmérgezésnek és az anyákat tizedelő gyermekágyi láznak nagyon hasonló tünetei vannak. Kísérletezésbe kezdett… (a következő bekezdést hardcore állatvédők ugorják át).

Szerzett néhány házinyulat, majd sebeket ejtett rajtuk és ezekbe bejuttatta a gyermekágyi lázban elhunytaktól vett kaparékmintákat. A nyulak hamarosan a vérmérgezéses / gyermekágyi lázas betegek tüneteit kezdték mutatni majd elpusztultak. Semmelweis rájött, hogy az akkoriban bevett magyarázatok (deus ex machina, csillagállás, miazmák, rossz szelek stb) egyszerűen nem igazak.

Akkoriban két szülészeti klinika volt Bécsben. Az egyiken orvosok vezettek szüléseket tehetősebb polgároknak, míg másikon bábák dolgoztak a szegényebb néprétegeket kiszolgálandó.

Bár az orvosok vezette klinikán minden feltétel sokkal jobb volt, mégis háromszor annyian hunytak el gyermekágyi lázban, mint a bábákat foglalkoztató klinikán. Mivel az osztrákok már akkor is tüchtig társaság voltak, ezért pontos statisztikát vezettek, és Semmelweis évekre visszamenőleg lekövette a számokat, amelyek mindig ugyanazt mutatták, sokkal-sokkal többen hunytak el a jobb feltételeket kínáló klinikán, mint a szegények szülőházában.

Bécsi Közkórház

De miért?!

Amikor Semmelweis rájött a megoldásra napokig Ő sem hitte el, hogy milyen egyszerű és kézenfekvő. A szülészorvosok végeztek boncolásokat is, mely után kézmosás nélkül vizsgálták meg a várandósakat vagy vezettek szüléseket. A bábák nem boncoltak, ergo csak az orvosok vihettek át „valamit” a pácienseikre. Azért írom, hogy „valamit”, mert Semmelweisnek fogalma sem volt a baktériumokról, ezek létét majd csak évtizedekkel később Pasteur és Lister szívós munkássága folyamán fogadta el az orvostársadalom. Tehát, jó Ignác semmit nem tudott az ismeretlen ellenségről csupán azt, hogy valamit tenni kell ellene. Ezen a ponton megint csak a megfigyelései siettek a segítségére.

Mindenki tudja, hogy a halált gyors bomlási folyamat kíséri, ami komoly szagokkal jár. El lehet képzelni, hogy légkondicionálók és elszívó berendezések híján milyen szagok lehettek a bonctermekben. Valaki rájött, hogy klórmeszes-oldat szagtalanít. Arra nem jöttek rá, hogy megöli a baktériumokat, mivel nem is ismerték őket, de szerencsére ez nem akadályozta meg a klóros-oldatot, hogy baktériumokat öldössön.

Jobb ötlete nem lévén, a megérzéseire hagyatkozva Semmelweis elrendelte az alapos kézmosást a felügyelete alá tartozó szülészeti osztályon. Nem egyszerűen kézmosást rendelt el, hanem egy kézmosási procedúrát, amely könyéktől a körmökig tartó körömkefés suvickolást jelentett, jó negyedóra hosszan.

Bécs forradalmi hangulatban volt ekkortájt, de a szülészeti klinika is, mert az orvosok lázadoztak Semmelweis rendelkezése ellen, akikhez aztán csatlakozott a személyzet többi tagja is, mert a főorvos nap többszöri klórvizes takarítást és napi ágyneműcserét rendelt el az osztályon. Bár már nem a XVI. században jártunk, a kor higiéniai elvárasai nagyon messze voltak jelenlegiektől, ezért ezek az utasítások joggal váltották ki a kortársak értetlenkedő ellenkezését.

Némi forradalmi hevület után Semmelweis Pestre került és a Szent Rókus Kórház főorvosa lett. Szemrebbenés nélkül vezette be a bécsi rutint Pesten is, hasonló ellenszélben. Vagy még rosszabban. Mivel nem csupán szülész, hanem sebész volt a korábban leírt antiszeptikus eljárásokat a sebészeti osztályon is kötelezővé tette, egészen döbbeneten eredményeket produkálva.

A kor statisztikái alapján nem véletlenül írtam, hogy a gyermekágyi láz megtizedelte az anyákat. Kb 9-10% volt a halálozási arány. Semmelweis mindezt 0,84%-ra szorította le, vagyis egy nagyságrenddel alacsonyabb lett mortalitási ráta. Ilyen forradalmi és robbanásszerű fejlődést talán csak az antibiotikumok hoztak a XX. század első felében.

Általánosságban igaz, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában. Minden fokozottan állt Semmelweisre. Az orvostársadalom előbb fokozódó ellenszenvvel majd dühvel nézte munkásságát, hiszen sok mindennel szembement, amit évszázadok alatt hordtak össze az orvostudományban. Semmelweis maga is rátett erre egy lapáttal, mert ahogy az elején megemlítettem meglehetősen nehéz természetű ember volt. Igazának tudatában agresszív volt mindenkivel, aki nem értett vele egyet, ugyanakkor sértődékeny is, rosszul viselte a kritikát és az ellenvéleményt. A szélmalomharc kikezdte az idegrendszerét, végül a döblingi elmegyógyintézetbe került – egyes vélemények szerint az ellenlábasai dugták be, hogy ne legyen szem előtt.

A halála szomorú és méltatlan volt, az utókor csak jóval később ismerte fel és el a nagyságát. A lelkifurdalástól gyötört utódok gyakran hajlanak arra, hogy a későn felismert zsenialitást túlzottan patetikus jelzőkkel lássák el, de az „anyák megmentője” teljesen helytálló megállapítás.

Mi a tanulság? Moss kezet! 🙂 Akkor is, most is százak és ezrek életét lehet(ett) megmenteni egy néhány másodperces beavatkozással.

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá