Kosár (0)

26 jan Miért éppen Uganda? – avagy amerre a magyar se járt

Mit tudunk Magyarországon Ugandáról? A legtöbb embernek két dolog ugrik be: Idi Amin Dada az őrült, és rossznyelvek szerint kannibál diktátor, illetve egy tőle nem teljesen független esemény az entebbei túszdráma. Nos, ha bármelyikőtöket jó sorsa Ugandába vezérelné, akkor erről a két dologról SOHA, de SOHA, de SOHA, de SOHA ne akarjatok a helyiekkel beszélgetni.

 

 

Az ugandaiak aranypofák, majd összetörik magukat az igyekezettől, hogy az emberen segítsenek, és minél messzebbről jön a turista, annál inkább odateszik magukat, de még a sokat látott túravezetőm arcára is sikerült a mosolyt ráfagyasztanom, alig öt perccel azután, hogy felvett a reptéren, amikor a repülőtér mellett ácsorogva kedélyesen megkértem, hogy mutassa már meg, hogy hol is szálltak le pontosan az izraeliek, és hol parkolt az eltérített gép? Ez az esemény olyan csorbát ejtett az ugandaiak büszkeségén, hogy törzsi hovatartozástól függetlenül szégyellik a történteket. Egyrészt azt, hogy Idi Amin Dada lepaktált a terroristákkal, másrészt azt, hogy ennek okozataként egy marék izraeli kommandós feldúlta a repteret.

 

 

Ha elkerülitek ezt a két témát, akkor a legtöbb ugandai remek társaság. Nem tudnak olyan szegények lenni, hogy ne felezzék meg a látogatóval azt, amilyük van. Aki elvégezte az általános iskolát, már jól beszél angolul, mivel az oktatás nyelve az angol. Ha megvan a közös nyelv, akkor az ember könnyen talál lelki társat: szidják a kormányt, a korrupciót, a közlekedést, a dugókat, az árakat, panaszkodnak a rossz termésre, a sok vagy a kevés esőre stb. Ugye, hogy ismerős témák?

 

Joggal kérdezhetitek, hogy mit kerestem Ugandában? Elsősorban rokonlátogatásra érkeztem… Megvan már vagy 25 éve, hogy először láttam a “Gorillák a ködben” című filmet, akkor elhatároztam, hogy egyszer természetesen környezetében kell látnom a hegyi gorillát, amely a legközelebbi rokonunk, közelítőleg 98%-os genetikai azonosságuk révén. Ugyanakkor titokban reméltem, hogy találok valami hasonlót, amit Zanzibáron találtam, és amely fordulatot hozott az életembe.

 

 

Tulajdonképpen a másodlagos vágyam nagyon hamar teljesült. Mivel viszonylag korán érkeztem Ugandába, az első éjszaki szállásom elfoglalása után Alfred – a söfőröm és a következő két hétben az idegenvezetőm is – megérdeklődte, hogy még mit tehet értem a holnapi indulás előtt. Mondtam, hogy vigyen ki Kampala, a főváros legnagyobb piacára, mert szeretnék szétnézni. Kampala egyébként egy rettenetes hely, ugyan nem voltam sem Mexikóvárosban, sem Újdelhiben, amelyeket a világ legélhetetlenebb helyeinek tartanak, de köszöntem szépen, gyorsan elegem lett az európai ésszel fel nem fogható közlekedési dugókból és a fullasztó szmogból. Nem véletlen, hogy az ugandai elnök rezidenciája is Entebbében van. Egyrészt azért, mert Entebbe egy hangulatos, szépen karbantartott (afrikai viszonyokhoz képest) kisváros a Viktória-tó partján, másrészt azért, mert ott van a reptér, és ha le kell lépni, akkor közel van. Afrikában soha nem lehet tudni, hogy mikor ér véget a királyság.

 

A piac viszont elképesztően hangulatos. Imádom az afrikai kavalkádot, a hihetetlen színű ruhákat viselő nők látványát, a kirakott gyümölcsöket és zöldségeket, amelyekhez hasonlót Európában nem lehet látni, a zsivajt, az alkudozást… Persze, akinek kényes a gyomra az jobb, ha elkerüli az ilyen helyeket. Nehéz megszokni, hogy a “hentes” portékáit mintegy félmilliárd légy borítja, amelyeket a bolttulajdonos néha-néha, egy-egy lusta kézmozdulattal próbál jobb belátásra bírni. Közvetlenül a hentes mellett egy általános javítóműhely nyújt páratlan szolgáltatásokat, melynek keretében plazmatévé, kávéfőző és Iphone mellett robogót is javítanak, hangosan túráztatva a megjavított mopedeket, amelyek hol kipufogógázzal, de gyújtáshiba esetén benzinnel köpködik tele a hentes árukészletét. A hentest annyira nem bántja a dolog, a fröccsenő forró benzint a legyek sem szeretik, így nagy rajban szállnak fel a bódé ajtajára, cégérként felakasztott félbevágott birkáról… Afrikai piaci romantika.

 

Néhány sorral arrébb találtam egy asztalt, ahol nők áltak sorban. Odakíváncsiskodtam és… Igen, igen, igen! Ott volt, megtaláltam! Szóval vettem néhány tégely sheavajat. Semmit nem tudtam a sheavajakról, illetve annyit tudtam, hogy a világ legtermészetesebb kozmetikuma. Bedobáltam a hátizsákomba a zsákmányt, aztán még egy félórányi nézelődés után kértem Alfredet, hogy vigyen vissza a szállodába, mert a másnap hajnali ötre előrevetített indulás nem töltött el felhőtlen örömmel, főleg úgy, hogy már az előző két éjszaka sem aludtam jól.

 

 

(Folyt. köv.)

Üdv:
Oláh Győző
Tulajdonos
ZanZa Natural Cosmetics

 

 

 

Képek: Pixabay jogtiszta képek és saját.

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá