Kosár (0)

09 feb #Jajjistenemmindmeghalunk – avagy mit tehetné(n)k a környezetvédelemért?

Mottó: Ebben a sorozatban egy kicsit sem leszek piszi. Ez persze nem jelenti azt, hogy bármennyire is igazam van, de a vélemények elhallgatása pont olyan rossz, mint állandóan és mindenért farkast kiáltani!

 

Globálisan semmit, mivel a feladat mérete és elképesztő komplexitása a legelszántabbakat is visszarettenti. Apró, szinte gesztusértékű lépésekre mindenki képes anélkül, hogy szent fogadalmat tenne a brazil marha- és szójatermékek bojkottálására vagy az ausztrál bozóttüzek kapcsán „megtalált” Siemens kávéfőző mellőzésére.

Apropó, Brazília és Ausztrália! Az elmúlt időszakban elhűlve olvastam, hogy milyen eszelős indulatokat kelt minden oldalon a lángoló esőerdők és bozótosok ügye. Sokan rácsodálkoznak, hogy ilyen is van, holott évtizedek óta gyújtogatják az esőerdőt a farmerek – lábjegyzet: ezt még 1986-ban, másodszor elsős gimnazistaként tanultam földrajzból – függetlenül az aktuális kormányzat politikai beállítottságától és környezetvédelmi elhivatottságától. Brazília iszonyatos méretű ország, 92x nagyobb, mint Magyarország, de a könnyebb elképzelhetőség kedvéért Európa teljes területének 86%-át teszi ki… Az ország általános infrastruktúrája nagyon rossz, az amazóniai területeken szinte nincs közigazgatás, a korrupció pedig a csillagos eget verdesi. Ilyen körülmények között a farmerek gyakorlatilag azt tesznek, amit akarnak, legyen a központi kormányzat hozzáállása tiltó vagy akár támogató.

Tehát a brazil-ügyben megint azt érzem, hogy a sajtó kritikátlanul, az elmúlt évtizedek gyakorlatáról megfeledkezve tálalja az ügyet, amit aztán a közösségi médiában felkapnak. Ezzel a legnagyobb baj az, hogy újfent nem történik semmi. A lángoló esőerdő locsolása kb. annyit ér, mint egy nyílt lábtörésre a sebtapasz. A tüzeket eloltják, a facebook-környezetvédők boldogan hátradőlnek, hogy ezt a problémát is megoldották, lehet lapozni, és keresni új lájkolási lehetőségeket, és – az amúgy futóbolond – Bolsano elnökre néhány nap múlva már senki nem emlékszik, mert tucatnyi újabb front lesz, ahol össze lehet csapni a klímaváltozás és Balaton-tagadókkal.

Nézzük Ausztráliát! Az ország 83x nagyobb Magyarországnál, a területének 95%-a lakatlan, illetve nagy része lakhatatlan. Borzasztó, ami a koalákkal történik, de meg tudjuk-e akadályozni a kötelezően bekövetkező tüzeket azzal, ha dühöngve, magunkból kikelve szidjuk a bányavállatokat, és a Bolsanohoz hasonlóan nem túl sok empátiát és vezetői készséget felmutató ausztrál miniszterelnököt Scott Morrisont? És mielőtt még a Siemenst kikiáltjuk minden rossz okozójának… Mivel Ausztráliából származik a világ aranytermelésének 14%-a (a világ második legnagyobb kitermelője Kína után) komoly esély van arra, hogy az olvasó ujján, nyakán, fülében viselt arany Ausztráliából származik. Tudjátok, hogy mit hagynak maguk után a bányavállatok, vagy az egyszerű aranykitermelők? Mindenkinek ajánlom az Aranyvadászok című sorozat megtekintését a Viasat Exploreren,

és gondolkodjon el rajta, hogy az ujján viselt aranygyűrű unciája megéri-e, hogy több tíztonnás földmunkagépekkel essenek neki az ausztrál ősbozótosnak, rettenetes sebhelyeket hagyva a természetben, állatok tíz és százezreit űzve ki a természetes élethelyükről. És ha ez még nem lenne elég, akár néhány fős kitermelő vállalatok is könnyedén engedélyt kapnak, hogy cianidos technológiával termeljék ki a meddőhányók morzsalékaranyát. Igen! Pont arról a cianidos kioldási eljárásról van szó, ami húsz évvel ezelőtt környezeti katasztrófához vezetett a Maroson és a Tiszán, és még a Duna romániai szakaszán is okozott halpusztulást.

Nagyon kényelmes dühös emojikat dobálni a híradásokban feltűnő cikkekre, „könyörgöm, akasszuk fel!” típusú hozzászólásokat címezni a sok ezer kilométerre lévő cégeknek, és kommentekkel, egycsillagos értékelésekkel teleszórni a facebook profiljukat… De melyikünk ment le akárcsak egy napra is a Tisza-tóhoz és segített Párdy Bencének szemetet szedni? Oké, a Tisza-tó is túl messze van… Melyikünk csatlakozott egyetlen helyi kezdeményezésű szemétszedéshez? Melyikünk tette meg, hogy akkor is bevállalja a tömegközlekedés használatát, amikor nagyon nem kényelmes?

A facebook-környzetvédelem semmi másra nem jó, mint eltolni a felelősséget magunktól, mintha egy megosztással, emojival bármit is megoldanánk. A komfortzónánkat meghaladó kérdésekben rendre azzal szembesülök, hogy a megkérdezett gázolt béka tekintettel néz rám és értetlenkedik: én mit tehetnék?

Szándékosan térek át egyes szám első személyre, mert legtöbben úgy érezzük, hogy a többes szám relativizálja a felelősségünket és a „fogjuk meg és vigyétek!” protokoll lép életbe.

Mit tehetek én, hogy csökkentsem az ökológiai lábnyomomat? Íme egy lista, amit eléggé el nem ítélhető módon a saját üzletemmel kezdek, bár soha nem mondtam, hogy szent vagyok.

  • Zuhanyzok. Mindeközben nagyjából másfél percig folyik a víz, számításaim szerint kb 30 litert használok el. Utazásaim során jó néhány helyen elkerekedett szemmel néztek rám, amikor azt mondtam, hogy bizony az európai ember szeret fürdeni, és egy kádnyi vizet megereszt. Pontosabban akkor néztek rám így, amikor tisztáztuk a fürdőkád fogalmát és méreteit. Nem, nem voltak büdösek.

 

  • Szappant használok tusfürdő helyett. Oké, könnyű nekem, már vagy 5 éve szappant használok, de tény, hogy a tusfürdők tele vannak mikroműanyagokkal, amelyet a szennyvíztelepek szűrői sem képesek kiszűrni, visszakerülnek a vizekbe, onnan pedig a táplálékláncba. Ugyanez a helyzet a bőrradírral, az általunk forgalmazott bőrradírokat, akár meg is eheted, annyira természetesek. Ugyanezt nem mondhatod el bármelyik kozmetikai óriáscég 400 forintos, 2 in 1 tusfürdő + bőrradír kombójáról.

  • Állandósítottam egy erős szatyrot magamnál, és nem szégyellek egy papírtasakot sem beledobni, amibe péksüteményeket lehet tenni. 8-10 alkalmat simán kibír egy ilyen tasak.

  • Rozskenyeret eszek. A legtöbb szupermarketben a fehér / félbarna kenyér ára 220-240 forint / kg körül mozog… és kb két-három nap után megpenészedik. Egy négy-öt tagú családnál valószínűleg ez nem következik be, de az egyedülállóknál, vagy a kenyeret csak mérsékelten fogyasztóknál ez gyakori probléma. Egy 40 dekás rozskenyér kb 400 forint. Nem penészedik, nem szikkad ki, és egy hét múlva is határozottan kenyér íze van. Nem biztos, hogy a drága mindig drágább.

  • Elképesztő mennyiségű kaját dobálunk ki, kizárólag azért, mert túlléptük a lejárati dátumot. A lejárati dátum legtöbbször azt jelenti, hogy az adott termék esztétikailag kevésbé vonzó, és majd csak jóval később kezd ténylegesen megromlani. Természetesen vannak olyan termékek, pl. a halfilék (nem fagyasztott), amelyek jóval gyorsabban bomlanak, mint pl. a felvágottak, de amikor egy kolbász, vagy füstölt hús lejárati idejét nézem, eszembe jut, hogy az emberek azért találták fel a füstölést, mert ezzel hónapokig tudták tartósítani az élelmiszereket… Szintén jót derülök valahányszor a mézen lejárati dátumára téved a szemem. Pár évvel ezelőtti hír volt, hogy régészek cca. 6.000 éves mézet találtak egy csuporban, tökéletesen ehető volt. Ebből következőleg mézet sem dobok ki. Természetesen mindenkinek megértem az aggodalmát, nehéz legyűrni a belénk nevelt reflexeket, de erre az a legjobb megoldás, ha minden másnap elmegyek vásárolni, és csak annyi élelmiszert veszek, amit biztosan el is fogyasztok.

  • Nem vagyok álszent, autóval járok, mert nagyon vidéken élek, és napi 2×2 óra lenne az ingázás tömegközlekedéssel. De itthon előszedtem a bringámat. Jót tesz az öregedő testemnek :). Előfordult, hogy a Belvárosban aludtam, kipróbáltam a közösségi autómegosztókat, illetve bringát kölcsönöztem. Hetente egy-két alkalommal itthonról dolgozok, mert ez a legbiztosabb módja az aznapi karbonsemlegességnek 🙂

  • Az összes izzómat energiatakarékosra cseréltem. Anyagilag érvágás, de egy hónap múlva jelentkezik az eredmény a villanyszámlán.

  • Soha semmilyen elektromos készüléket nem hagyok stand-by üzemmódban. Vasalót különösen nem 😀 Egy átlagos háztartásban havonta 1600 Ft körüli összeg spórolható meg ezzel, vagyis kb 40 kw. Rendben, ez nem egy húsba vágó összeg, de ha úgy nézzük, hogy egy háztartás átlagos havi villanyfogyasztása 172 kW, akkor közelítő értékkel megkapjuk, hogy az áramtermelő erőműveink egy teljes negyedévet pöfögnek, hogy a készenléti állapotú elektromos eszközeinket árammal lássák el!

A listát még hosszan lehetne folytatni. Nem állítom, hogy ezt mindenki könnyedén be tudja tartani, mivel bizonyos tételek pénzbe, nem is kevés pénzbe kerülnek. Csupán arra szerettem volna felhívni a figyelmeteket, hogy ugyan Brazíliában nagyon látványosan égett az esőerdő, Ausztráliában még mindig nem oltották el a bozóttüzeket, de a világ ezen szörnyülködő részén láthatatlan tűz emészti a környezetünket. Bűze meg-megcsapja az orrunkat, néha a hőjét is érezzük, de amíg nem látjuk a lángokat, addig nem vesszük komolyan a fenyegetést.

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá