Kosár (0)

11 máj A citromfű ereje

A lemongrass azaz az indiai citromfű egy pázsitfűféle, amely hatalmas fűcsomókban, közel két méteres magasságúra is megnőhet. A citromfű nem csupán  a szépségápolásban használatos illóolajként, de gazdagítja az indiai, thai es vietnami konyha ételeit is. Illatának, aromájának jellegzetességét, ha egyszer megérzi az ember, többé sosem felejti el. Nálam hatalmas szerelem lett  például a  thai konyha, kizárólag a citromfűnek köszönhetően, ahogyan a ZanZa Lemongrass szappan is, amiről most beszélni szeretnék.

 

Persze nem csak róla, de el kell mondanom, hogy milyen is volt amikor először kipróbáltam  a Lemongrass szappant . Egy átdolgozott nap után, még arra is lusta voltam, hogy zuhanyozzak, mert  az állás gondolata is fárasztott, szóval tele engedtem a kádat forró vizzel és  a Lemongrass testápoló olajból  nyomtam bele egy egy  keveset. Valahol olvastam, hogy ez jó lesz nekem, gondoltam kipróbálom. Hát nem jó volt, hanem eszméletlenül jó. Ellazultabb lettem a fürdő után, mintha aludtam volna nyolc órát, a kádban töltött húsz perc alatt. Bár bevallom nem vagyok jó alvó, a fürdő után hatalamasat aludtam és ráadásul igazán jól, ami nem jellemző rám. Valahogy sosem kapcsol ki az agyam…  Na, de a személyes élménybeszámoló után azért megosztok veletek néhány konkrétumot is.

 

Tehát, nem csak a finom citromos és mégis lágy illata miatt, hanem az érzékeinkre gyakorolt hatásának köszönhetően is  különleges növény  a citromfű és mint kiderült számomra, több orvosi cikk elolvasása után, a citromfű nyugtató hatása kiváló antidepresszáns, amely segíthet a stressz enyhítésében, a depresszió,  a fáradtság, a negatív érzések és álmatlanság esetén is. A citromfű illóolajat tartalmazó olajjal egy  esti masszázs például segítségünkre lehet az ellazulásban egy hosszú nap után. Ha egy forró  fürdő vagy zuhany után maszírozzuk bőrünkbe a  Lemongrass testápoló olajat,  vagy vagyunk olyan szerencsések, hogy ezt megteszi más nekünk, garantáltan nyugodtabban alszunk majd el.  (Termékünket ide klikkelve vásárolhatod meg).

 

 

oil_lemongrass-600x600

Mindemellett (bár engem már a nyugi résznél meggyőzött a citromfű) számos tanulmány, kutatás is alátámasztja és bizonyítja, hogy  a citromfű, antibakteriális és  gombaölő hatása is van. A bőrön található elváltozásokat sok esetben hatékonyan ápolhatja például a citromfüves illóolajat tartalamzó lábfürdő. A citromfű fertőtlenítő hatásának köszönhetően a szappanok, melyek tartalmazzák nem csak tisztává varázsolják  bőrünket, kezeinket, de baktérium- és vírusmentessé is, ezért is lehet jó, ha van a háznál a lemongrass szappanból. (A szappant itt vásárolhatod meg!)

soap_lemongrass-600x600

De ha mindez még mindig nem lenne elég, hogy szeressük a citromfüvet,  még tudnunk kell róla, hogy természetes szúnyogüző is mivel  illatát nem kedvelik a vérszívó kis bestiák, de a muslincak sem. A ZanZa Lemongrass csomagját, még a nyar kezdete előtt érdemems beszerezni,  most kedvezményes áron megrendelhető. (A Lemongrass csomagért klikk ide).

 

Szeretettel,

ZanZa Natural Cosmetics

 

(Megjegyzés:  A citromfű illóolajat tartalamzó termékek a nagyon érzekeny bőrűeknél kiválthatnak enyhe bőrpírt illetve allergiás reakciókat, ezért érdemes pl. a Lemongrass testápoló olajat 24 órával a használat előtt az alkar érzékeny bőrére kenni bőrtesztként.)

 

!!! Minden egészségügyi tartalom a zanzaklub.hu oldalon általános tájékoztás jellegűek csupán, nem egészségügyi tanácsok egyetlen esetben sem és nem helyettesít semmilyen orvosi vagy professzionális egészségügyi javaslatot sem! Ha bármilyen kérdése van általános egészségi állapotával kapcsolatban minden esetben keresse fel a kezelőorvosát!

Képek: ZanZa Natural Cosmetics

Forrás: Shutes,  Foundations Cultivating an aromatic path to health and healing, The East-West School for Herbal and Aromatic Studies, 2014.

http://ayurvedicoils.com/tag/lemongrass-in-ayurveda

 

 

Nincs hozzászólás

Szólj hozzá